2014. június 27., péntek

Málnás-kókuszos kocka





Valami gyorsat és málnásat akartam, de pár pavlova után (amit a gyerekek csak úgy esznek meg, hogy a ropogós külső részét leszedik, mert szerintük az olyan furcsa, poros állagú...) ) kevésbé édes verzióban: így lett inkább joghurtos, mint tejszínes, és a cukorral is spóroltam. A zselatintól nem lesz teljesen dermedt a krém, ennyitől behűtve már szépen lehet szeletelni, nem folyik le a tésztáról, és finom könnyű marad - igazi hétvégi, jártunkban-keltünkben-kapjunk-ki-egyet-a-hűtőből süti lett. Ha pedig kicsit matekozunk és a mennyiségeket 30%-kal emeljük (a zselatint pedig 50%-kal), lehet két kerek 20-22 cm-es  tortalapot sütni, két krémréteggel, és kész is a málnás-kókuszos joghurttorta.

Hozzávalók: (20x30-as tepsihez)

3 tojás
8 dkg cukor
4 dkg liszt
1 tk. sütőpor
6 dkg aprószemű kókuszreszelék
1,5 dkg holland kakaó

400gr görög joghurt
6 dkg porcukor
4 dkg kókuszreszelék
2 dl tejszín
1 habfix
10 gr zselatin
30 dkg málna - pár szemet félre lehet tenni a díszítéshez

Az egész tojásokat  a cukorral kézi mixerrel 10 perc alatt világos,sűrű habbá kevertem, beleszitáltam a sütőporral és a kakaóval elkevert lisztet, hozzáadtam a kókuszreszeléket és óvatosan homogénné forgattam a tésztát.

175 fokra melegített sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben 15-18 percig sütöttem.


A zselatint 4 ek. vízzel megáztattam, a joghurtot, cukrot, kókuszreszeléket és a málnát a kézi mixer legkisebb fokozatán összekevertem. (De nem kell a gyümölcsöt teljesen összetörni.) Beleforgattam a habfix-szel az utasítás szerint  habbá vert tejszínt. A zselatint kevergetve  felmelegítettem, úgy, hogy  hozzáadtam 2 evőkanállal a málnás-joghurtos-tejszínes krémből, majd a mixer legkisebb fokozatán hozzáadtam a krém többi részéhez.

Fél órára betettem a hűtőbe, hogy kössön egy kicsit a krém, majd egyenletesen a tésztára kentem és 2órára behűtöttem, pici olvasztott csokival csíkoztam, majd 5X5-ös kockákra vágtam.

6 megjegyzés:

Rita írta...

Nem ehhez a bejegyzéshez tartozik, max annyira, hogy ebben a sütiben is van málna..., de az lenne a kérdésem, hogy hogyan készíted a málnalekvárt? A díványos cikkben linkelt málnás linzert készíteném el vele. Köszönöm!

Csrke írta...

Ez egyszerűen tökéletes, cukrász sem tudná szebben.

Piszke írta...

Rita, kicsit macerásan a dzsemfix ellenére: 1250 gr málna 1000 gr cukor, 2.1 dzsemfix 1 db 1 vaníliaród belseje.
Málna, vanília plusz 900 gr cukor összetöröm krumplinyomóval, elkezdem lassan melegíteni. Mikor már elég leves, akkor kb. a felét átpasszírozom nagy fémszitán, úgy hogy szinte csak a magok maradjanaka szitában -, szóval kell a jó kis rostja is . Így felére redukálom a magok mennyiségét, a sűrű magtalan szirupot visszaöntöm a többihez, hozzáadom a kimaradt 100gr cuorral elkevert dzsemfixet és az utasítás szerint főzöm még a forrástól kicsit. kisüvegek, tető, fejreállítás 5 percig, és utána megy éjszakára még takarók közé is. Idén csak ezt, áfonyár és sárgabarackot főzök be, a többi eddig mindig megmaradt, ezekért viszont közelharcot vívnak itthon :)

Unknown írta...

és akkor hogyan főzöd az áfonyalekvárt??? bocsiiii §:)

Piszke írta...

az csak szimpla dzsemfixes buli, plusz abba is jó sok vanília. És 1250 gr-hoz 80 dkg cukor. :)Szintén száraz dunszt, mert itt leveszek a cukorból, az áfonya annyira édes. nem turmixolom, csak krumplinyomóval megtöröm az elején.

Piszke írta...

Cserke, nem tudom a cukrászok hogy csinálják, de én vonalzóval :D és rájöttem jópár év után, hogy egy igazán éles kés is javít a külcsínen :)

Related Posts with Thumbnails