2013. november 21., csütörtök

Karamelles tiramisu Mars csokival

Igazi álomhétvége volt a gyerekeimnek, mikor péntek-szombat-vasárnap teszteltem három sütit a főszerkesztő Wichmann Anna felkérésére a Stahl Magazin csokis különszámába. Az egyik süti jobb volt, mint a másik, de e legütősebb ez a karamelles tiramisu volt, ami - a lenti adag feleként - úgy fogyott el tíz perc alatt, hogy közben már szemrehányó tekintetek vizslatták az üres tálat - egyáltalán mi értelme volt ilyen keveset csinálni...? 
A lágy és simulékony  karamelles íz  mellett a legjobb ebben a desszertben, hogy feleslegesen nem édes, nem érezni utána, hogy cukor folyik az ereinkben és egy hétig nem tudunk édességre nézni - én konkrétan mindennap el tudnám képzelni a reggeli kávém mellé pohárból kanalazva, ebéd utáni desszertnek vagy egy fárasztó  nap végén kényeztetés gyanánt - nálunk örök darab lesz, főleg, hogy a Nagyobb közölte, hogy a macaronok mellett eddig ez a top süti amit valaha csináltam. (!!)

Hozzávalók: ( 8-10 adag):

-a krémhez
5 dkg cukor
2 dl habtejszín
50 dkg mascarpone 
- a karamellszószhoz
10 dkg cukrozott, sűrített tej
3 dkg cukor
2 dl habtejszín
1 evőkanál méz
1 evőkanál puha vaj
- a  mártogatáshoz:
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
1 evőkanál cukor
1½ dl meleg víz
- az összeállításhoz
4 db 47 g-os Mars csokoládé, ½ cm vékony szeletekre vágva 
20 dkg babapiskóta
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor

A krémhez cukrot egy kisebb 10 cm átmérőjű, vastagabb aljú lábasban  mérsékelt tűzön, keverés nélkül aranybarnára karamellizáltam. Lehúztam a tűzről, beleöntöttem  a forró  tejszínt, és miután a sistergés elcsitult,  mérsékelt lángon  és kevergetve tovább főztem, amíg a karamell fel nem olvadt. Langyosra hűtöttem, majd robotgéppel a mascarponéhoz kevertem.

A karamellszószhoz az első 3 hozzávalót mérsékelt tűzön kevergetve összeforraltam. Hozzáadtam a mézet és a vajat, és kevergetve tovább főztem, hogy enyhén karamellizálódjon. Ezután langyosra hűtöttem.


A mártogatáshoz a hozzávalókat kézi habverővel simára keverjük.

A babapiskóta felét belemártottam a kakaós szószba, majd leraktam egy kb.  5 cm magas tálba. Rákentem  a krém felét, aztán csíkokban rácsurgattam a karamelles keverék felét, és rárakosgattam  a vékonyra szeletelt  csokoládé felét. A rétegezést megismételtem.
Négy-öt óra hűtés után tálaltam.

A recept a Stahl Magazin csokis különszámában található rengeteg más szuper recepttel együtt.


2 megjegyzés:

Rita írta...

TE JÓ ÉG!!!
Csupa nagybetűvel! Ez egészen elképesztően jól néz ki...
EZ lesz a karácsony esti desszertünk, juhé:)

Blogkonyha írta...

Mennyei lehet!!!!

Related Posts with Thumbnails