2013. szeptember 24., kedd

Olaszos töltött csirke



Miután egy hónap alatt az éves tortafogyasztásunk  felén túl vagyunk, jöhetnek a húsok. A csirke mindig, állandó fejtörés mellett, hogy natúr vagy rántott formája helyett nekünk, szülőknek is legyen benne valami élvezhető. Ere a sült is ideális, mert a gyerekek lecsapnak a mellehúsra, én pedig variálhatok ezzel-azzal, fűszerezéssel, töltelékkel, körettel, őket nem izgatja, csak legyen hozzá krumplipüré elég.
Itt klasszikus töltelékeset szerettem volna csinálni, rengeteg petrezselyemmel, de az itthon meg nem terem, akármit csinálok, szárítottam nem volt itthon, hétvégén délben én már le nem szaladok sehova, ha nem muszáj, és úgyis csak a kornyadtak maradtak mindenhol a lustáknak és feledékenyeknek későnkelőknek, így lett olaszos.

Hozzávalók:

1 kisebb csirke (ez 1,2 kilós volt)
15 dkg kenyér
1,5 dl tej
8-10 olajban eltett aszalt paradicsom, felaprítva
1 kisebb tojás
két gerezd fokhagyma
1 ek friss aprított snidling
1 ek aprított friss bazsalikom
1 ág rozmaring
frissen őrölt bors
1 tk só

4 alma 

A sütőt 200 fokra előmelegítettem
A töltelékhez  tejbe áztattam a kenyeret 10 percre, kissé kinyomkodtam, elkevertem a többi hozzávalóval. A csirke bőrét a hasa felől indulva óvatosan elválasztottam a hústól, és a tölteléket egyenletesen elosztottam a bőr alatt, a mell és a combok felett. A bőrt kívülről olívaolajjal kentem be, majd sütőpapírral bélelt kisebb tepsiben  húsz percet  sütöttem. Ezután lazán alufóliával takartam újabb fél órára, majd a hasára fordítva sütöttem újabb fél órát. Erre az utolsó fél órára raktam mellé a félbevágott kisebb almákat,vágott felükkel felfele. szafttal kicsit meglocsolva és kevés maradék rozmaringgal megszórva.
Szeletelés előtt 10 percet pihent  alufóliával letakarva.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails