2011. augusztus 30., kedd

Csokitorta 4.0.




Végül csak besikerült egy igazi csokitorta; kellett is a kalória, mivel az ünnepelt és a haverok 4 órán keresztül bozótharcoltak egy fedezékekkel és  torlaszokkal telepakolt ex-libaneveldében és a környező métermagas gazban, így ezután  nagyjából tizenöt perc volt szükséges a 20 centis formában sütött, súlyos, baracklekvárral nehezített, tejszínes-csokikrémes torta eltüntetéséhez. Milyen jó is volt látni :) ...

Hozzávalók: (20-22 cm-es forma, 12-16 szelet)
12 dkg vaj
10 dkg étcsoki
30 dkg barackdzsem
12 dkg cukor
2 nagyobb tojás
15 dkg liszt és belekevert 1 púpozott tk. sütőpor


-a krémhez:

20 dkg étcsokoládé
3,5 dl tejszín
1 habfix
1 ek porcukor

A világ legegyszerűbben elkészíthető csokitorta lapja úgy néz ki, hogy a vajat összeolvasztjuk egy lábasban a csokival, és azután sorban belekeverjük az összes többi hozzávalót. A lisztet nem árt átszitálni a sütőporral, és a tojást is szeretem inkább kettéválasztani, és a habbá vert fehérjét  a legvégén óvatosan hozzáadni, mert így picit levegősebb szerintem, de ehhez a variációhoz nem kell ragaszkodni, működik teljesen a "keverjünk sorban össze mindent" figurával is.
Ezután 20 cm-es (22-es vagy 18-as is jó) sütőpapírral bélelt formában 180 fokra előmelegített sütőben 45-50 perc a sütési idő, a tűpróbával jó biztosra menni, és az utolsó 10 percben lehet takarni is kicsit a tésztát.
Ezután rácson hűtjük 20 percet a formában, és azután a formából kivéve a teljes kihűlést is meg kell várni a töltéshez.

A krémje a ganache-hoz hasonlít, de hogy ne legyen nagyon sűrű, mert a torta tésztája eléggé komoly cucc,  kicsit változtattam az arányokon, és a tejszínt részben felvertem.
1,5 dl tejszínt felforrósítottam ( ne forrjon, mert különben összerántja a csokit, de legyen egész forró: a tűzről levéve várjunk 1-2 percet ) és az apróra tört étcsokira öntöttem, hagytam öt percig állni. Addig a maradék 2 dl tejszínt habbá vertem a porcukorral és a habfix-szel. Az étcsokis tejszínt simára kevertem, és a kézimixer legkisebb fokozatán egyenletesen belekevertem a tejszínhabba. Félórára a hűtőbe raktam a krémet. Ezután a
tésztát 3 lapba vágtam, a legfelső  lapot a forma aljára raktam ( így a legsimább felületű, eredetileg legalsó rész kerül felülre, így könnyebb bevonni), rájött a krém fele,  majd a középső lap óvatosan megnyomkodva, a krém másik fele - 3 evőkanálnyi krém kivételével -  és a felső lap is. Hogy majd a tetejét bevonó réteg egyenletesen terüljön, és ne folyjon le a forma és a torta közötti kis réseken, kevés krémmel teljesen a forma széléig kisimítottam a torta felső szélét - a piskótára nem kell kenni, csak épp annyit, hogy ne legyen hézag a tészta és a kapcsos forma széle között.

Bevonó:

0,5 víz
0,4 dl tejszín
7 dkg porcukor
2 dkg kakaópor
1,5  lap zselatin

A  zselatinlapokat  2 kanálnyi vízben megpuhítottam. A többi vizet és az összes többi hozzávalót simára kevertem és felmelegítettem - forrnia nem kell, és nem is kell nagyon keverni, ne legyen buborékos, mert akkor nem lesz sima, tükörszerű a felület. A puha zselatinlapokat hozzáadtam, hagytam félórát hűlni, majd  a torta tetejére öntöttem. Most majdnem tökéletes lett a máz, ahogy a csokis-ribizlihabos tortánál már elregéltem :), ez a mennyiség pedig pont elég volt a 20 cm-es formához.

A viszonylag hosszabb sütési-hűlési időtől eltekintve az összes művelet nincs fél óra, viszont a krémmel 3-4 órányi hűtés kell ahhoz hogy jól vágható legyen a torta.

A torta tésztájának receptje módosítgatott Nigella - itt csináltam először csokitorta címszó alatt - , a máz pedig a korábbi.

6 megjegyzés:

Ani írta...

Hát ez tényleg jól néz ki, és látszik, hogy az íze is nagyon ott lehet, na meg az állaga is pazar. Én egy dolgot hiányolok, de nagyon. Bocs, rájöttem kettőt!
1. nincs itt belőle pár szelet előttem
2. még több fotót róla, mert ez így olyan mint egy kis előjáték, de erről fotók tömkelegét is elnézegetném...

Piszke írta...

:) Sajnos ami ennyire kapós, ott igencsak igyekezni kell, hogy készüljön pár, a blogra is feltehető minőségű kép róla ! Az egyik legnehezebb feladat szerintem annak, aki tényleg olyanokat fotóz, amiket azután rögtön valóságosan is megeszik a család.

M@rti írta...

Ez nagyon guszta lett!

nempiskóta írta...

Iszonyatosan jól néz ki, legszívesebben most beleharapnék!

Moha írta...

Csodaszép lett ez is! Boldog szülinapot az ünnepeltnek! Szintén airsoft, vagy csak sima bozótharc?

Piszke írta...

hja, airsoft...a bodzapuska már a múlté...:(

Related Posts with Thumbnails