2009. október 21., szerda

Sültkrumpli - így még sosem




Teljességgel tudományos okokból kicsi és nem is reprezentatív közvéleménykutatást végeztem ismerőseim között sültkrumpli ügyben. Az, derült ki hogy a világ, szerencsére, tarka; van aki nem csinál sültkrumplit, menjenek a Mekibe az elvetemültjei, ha ilyet enni akarnak. Mások, némi lelkifurdalással vagy anélkül, előveszik valaha oly trendi olajsütőiket és belemártják a krumplit két liter olajba. Megint mások csak kicsike, nem-is-sültkrumpli-aprókocka-krumplit kevergetnek teflonban, a kompromisszumos csapat pedig (idetartozom én is) vizet forral, hasáb vagy steak-krumplit újraforrásig előfőz, lecsorgat, leszárít, sütőt forrósít, tepsit papíroz, krumplit néhány kanál olajjal kever, esetleg fűszerez és süt 200 fokon vagy 15 percig. Nem olyan bonyolult, de nem is olyan egyszerű. De csinálni muszáj, mert az Y kromoszóma súlyos működési zavarai következhetnek be sült krumpli nélkül, és kinek jó az......?
Ha pedig netán kamaszodó Y esete forog fenn, akkor pedig egyszerűen kell a vitamin, amiben tudvalevő, a sültkrumpli aztán igen gazdag.

Ezért általános örömujjongás fogadta a bejelentésemet, hogy hazakerül egy ilyen kis gömbölyű szerkezet, és azzal szinte gyerekjáték lesz sültkrumplit csinálni, még azt se bánták, hogy közben néha próbálkozom benne rendes ételekkel is, ha ez a hobbim, hát tegyem, csak legyen krumpli elég.


Hozzávalók:

1 db Tefal Actifry készülék egyenesen a forgalmazótól

Essencia Főzőiskola (nem igazán krumplisütésre szakosodva egyébként, természetesen)

80 dkg hasábokra vágott krumpli

1 evőkanál napraforgóolaj

- a mártogatósakhoz:


francia:

1 kicsi padlizsán
1 kis cukkini
2 gerezd fokhagyma
1 kis fej vöröshagyma
2 paradicsom
1 zöldpaprika
provance-i fűszerkeverék




görög:

1 pohár kissé lecsepegtetett joghurt
10 dkg uborka reszelve
3 mentalevél
kis csokor petrezselyem
fél gerezd reszelt fokhagyma
egy kk. oregano

bors




amerikai:

5 dkg pirított dió durvára törve
15 dkg tejföl
1 evőkanál majonéz
2 dkg blue cheese
őrölt bors


A sütnivaló típusú krumplit megpucoltam, szép egyenletes hasábokra vágtam, betettem a készülékbe, meglocsoltam az egész 1 evőkanál olajjal, bekapcsoltam, aggódva figyeltem a meggondoltan kevergető gépet, azután végül is magára hagytam és összesen 40 perc után kivettem a sültkrumplit, szerencsére pár hasábot le is tudtam belőle fotózni.

A zöldségekből kevés olajjal ratatuille készült, provance-i fűszerezéssel, azután kicsit negturmixoltam, hogy mártogatós legyen belőle.

A görögös dip-hez a joghurtba kevertem az aprított és egyéb fűszereket, a fokhagymát és a lereszelt uborkát.

Az amerikai mártáshoz a diót serpenyőben szárazon kevergetve átpirítottam, durvára törtem, és összekevertem a többi hozzávalóval.


A Tefal és az Essencia Főzőiskola támogatásával.




7 megjegyzés:

Felhőlány írta...

Ezek szerint működnek ezek a szerkentyűk...:) A reklámokat nézve nehéz volt elképzelni, hogy ennyi olajban is lehet jó sültkrumplit készíteni... A mártogatósaid nagyon tetszenek, ki fogom próbálni!
Nálam ma sütőben készült, extra fűszerezéssel...

Vesta írta...

Mutassatok már valami képet nekem erről a hiperszuper eszközről, kilyukad az oldalam a kiváncsiságtól!
Mondjuk 40 perc nem kevés idő,legalább olyan lett ez a sült krumpli, amilyennek lennie kell egy tisztességes sült krumplinak?

Vesta írta...

Megtaláltam közben

http://www.youtube.com/watch?v=RDU2rZXuUtQ

Meg az árát is :(

Sajtkukac írta...

Nagyon jó kis képek :-) Majd akkor járunk hozzád sültkrumplizni, ti meg jöhettek párolt-zöldségezni :-)
N

t3v, az okostojas írta...

most tök komolyan kérdezem: ez nem ugyanaz, mint egy fedett tepsi jó marketinggel? :)

A sütőben sült krumplira is csak fél deci olaj kerül, oszt olyan, mint az igazi:
http://okostojas.blog.hu/2008/01/23/
teli_kajak_2_
kanadai_csirkemell_sutoben
sajna nem saját találmány, nlcafés azt hiszem

Piszke írta...

Hát igen, az ára...merthogy szabadalom és innováció, gondolom annak meg kell térülni...

nem fedett tepsi azért :)
Mert befúj forró levegőt közben, alulról nem is melegít, és egy spéci keverőlapát pedig átforgatja az ételt körbe bkörbe és a saját tengelye (mármint az étel saját tengelye ) körül. Így lesz egyenletesen sült.

A sütési idő függ a fajtától, és az olaj meg a krumpli mennyiségétől is.

ha a krumpli kevesebb benne, egyértelműen rövidül a sütési idő, és ha plusz olajat adsz hozzá, akkor is. kipróbáltam.
Ami érdekes, hogy a csirkehúsnak elég kb 20 perc :)

Cserke írta...

Az itteni kamaszodó Y hevesen bólogatna, nagy igazságokat szólottál.

Év elején nézgettem a gépet, majdnem vettem is, de azt hiszem, megvárom, míg valamelyik áldozati barátnő beszerzi.
Aztán jól letesztelem a krumpliját:)

Related Posts with Thumbnails