2009. január 4., vasárnap

Ír kék sütemény


Ember lánya tervez, a legális játékszoftver pedig végez. A számítógéppel. Biztos nagyon izgalmas lesz így januárban karácsonyi meg újévi sütikről és húzós húsételekről olvasni, de így legalább idén decemberben elegánsan linkelhetek többféle ajánlatot a széles kínálatomból :)

Kezdjük is egy egyszerű sóssal bemelegítésképpen, azt ugyanis akár egy hétköznap is el lehet koptatni, vagy a kéthetes ünnepi kajatúrában megfáradt januári vendégeink elé tolni "Ez csak egy kis sós! " felkiáltással.

Akinek megvan Nigella házi istennős sütiskönyve, majd lapozza fel, és nézze meg a fotót is a recepthez. Kétszer is készült nálam az ír kéksajtos sütemény, de az én kekszeimnek köze nem volt az ottani fotón látható külcsínhez, pedig abszolút a recept szerint dolgoztam, kivéve, hogy ír helyett olasz, azután francia kéksajtot használtam, meg épp nem volt otthon kékkukorica liszt, na de majd legközelebb.



Hozzávalók:

17,5 dkg kéksajt (szerintem a márványsajt is megteszi)
17,5 dkg liszt
10 dkg vaj
pici só
1 tojás sárgája

Az elmorzsolt sajtot, a hideg vajat és a tojássárgát megpörgettem az aprítógépben, hozzáadtam lassanként a lisztet és kevés sót, kézzel is gyúrtam egy keveset és betettem pihenni a tésztát a hűtőbe. Állt harminc percet, a másik adag pedig fél napot, én nem láttam igazi különbséget.

A sütőt 200 fokra előmelegítettem.

Kinyújtottam - amikor recept szerint jártam el, pufi kis apróságok helyett lényegében komplett dobókockákat kaptam, így a fél centi vastag tészta mindenképp túlzás - késfoknál kicsit vastagabbra, derelyevágóval négyzeteket vágtam és 10-12 perc alatt megsütöttem. Nagyon kell vigyázni, nehogy sötétebbre piruljon, mert a sajt miatt keserű lesz! A tetejét lehet tojássárgájával kenni sütés előtt, vagy sóval szórni, vagy akár natúr hagyni, de a kék téma miatt a mák is igazán stílusos.

Dobókockaság ide vagy oda a gyerekeim nagyon nagy bulit csaptak amikor "lopkodták" az egyik vendégünk elől és a végén mindenfélet trükköt be kellett vetniük, hogy a tálhoz férjenek.

A recept Nigella Lawson: "Hogyan váljunk házi istennőkké" c. könyvéből származik.


6 megjegyzés:

Vesta írta...

Olyan a képen, mint a vajkaramella :)
Nekem tetszik!!

Piszke írta...

Igen és legalább olyan addiktív is :)

phzs írta...

Én is azt hittem, hogy karamellkockák...

Piszke írta...

Az megvolt tavaly :) Idén diómarcipános szaloncukor készült, de januárban hogy villogjak vele...??

Névtelen írta...

Nekem sajnos nincs Nigella könyve, nem tudom megnézni. Azt szeretném
megkérdezni, hogy hány fokos (előmelegítettben?) sütőben sütöd 10 percig.

Piszke írta...

Bocsánat.. pedig álalában azzal kezdem a receptjeimet, hogy hány fokra melegítem elő a sütőt, mert az enyém nagyon lassú. Itt 200 fok kell, be is írom mindjárt a leírásba is.

Aztán várom a visszajelzést :) Pufi párnácskák vagy karamellkockák ?

Related Posts with Thumbnails